elkezdtem egy sirámot ide az elátkozott hideg évszakról, a sapka alatt összezilálódó hajról és a bepárásodó szemüvegről (alternatívaként a folyamatos szemgyulladásról és hetente kidobott kontaktlencséről) és a fűtetlen villamoson lassabban lapozó e-book readerről. közben rájöttem, hogy időjárástól és élethelyzettől függetlenül tudok hullámvasút lenni. ez szerencsés adottság, jelöljük meg. az én sokszor megénekelt belső hangom nem ám az ördög ügyvédje, hanem valószínűleg az ördög maga.

- sötét vagyok és keserű.
- ragyogó vagy és édes.
- nézd, milyen ügyes vagyok a kis lépéseimmel.
- nagy ugrás nélkül akár baszhatod is.
- bármit el tudok hitetni a világgal.
- magaddal kéne. há há.
- na ezért vagyok sötét és keserű.
- ragyogó vagy és édes.

na jó, igazából az az oka mindennek, hogy le kell adnom kb. 5 kilót, és fitneszklubba kéne járnom undok kardiogépeken kínozni magam, és visszavenni a rendszeresített  unalom-zabálásokból. lassan hét éve van blogom, minden évben elérkezik ez a poszt. kergetem körbe-körbe a saját farkam.
amikor ez az etap jön, az azt jelenti, hogy hamarosan vége a télnek.

ma este jókedvű leszek. szeretni fogom a szürke havat. a szürke hó alatt csendben megbúvó szemétkupacokat.
szeretni fogom magam.

végülis szeretem a lázat, mert végre gyenge lehetek hivatalosan is, ez itt kicsit nem is én, lebegek és nehéz vagyok, ott érzem a testem, ahol az épp tartózkodik. és általában nincs erőm rossznak lenni olyankor, kezelhető vagyok és kis helyen is elférek, nem tiltakozom, bevallom a pinkódot meg az admin jelszót. külön gyakoroltam hozzá a bágyadt mosolyt és a plakátcsaj-szlogent, h. engem nem kell sajnálni, velem nem kell törődni, amikor beteg vagyok.

(a lófaszt nem.)

meg mert mozart requiemje jut eszembe mindig a lázról, amikor kicsi voltam, anyám felrakta a 33-as bakelitet, és közölte, h. az első tétel alatt bent kell hagynom a lázmérőt (a hónom alatt, ofkorz), én meg folyton nyafogtam, h. nem lehetne-e a neotontól a 220 felett, az is majdnem ugyanannyi. néha lehetett.

mondom, nem is én vagyok, egy szimpla biológiai folyamatból kihoztam két bekezdésnyi bullshitet. lószerszámmal együtt hármat.

és tegnap kaptam sorban a mondatokat, amikben szerepelt az, h. "boldog", és sok ilyen mondat volt, mert szerencsés vagyok, mert sokakat figyelmeztettek a webkettes okosságok sokaknak eszébe jutottam. és elgondolkodtam, mikor voltam utoljára boldog, és csak pillanatok villantak be, sohasem időszakok.

pl. egy pontosan beazonosítható pillanat fél élettel (hehe, de télleg) ezelőtt volt, a dunában sodródtam az árral a tűző napon, nem messze a paksi atomerőműtől. nem volt két szép és egészséges gyerekem, nemrég szakított velem az első pasim, nem volt jól fizető állásom, anyámékkal/kollégiumban laktam, nem volt lila ipodom normális fejhallgatóval és terabájtos külső vinyóm. és ennek ellenére.
egy másik pontosan beazonosítható pillanat a gárdonyi strandon volt a nyáron, amikor cigiztem a fa alatt és néztem, ahogy dominóznak a barátaim, vagy vmi ilyesmi. jól fizető állásom és lila ipodom stbstb épp akkor se volt.

szóval a megoldás az lehet, h. gyakran kell vízpartra járnom, ahol csak úgy repkednek a boldog pillanatok.

de inkább az lehet a gond, h. túl sok nehezen kibogozható, átugorhatatlan/megkerülhetetlen dilemmát cipelek magammal ahhoz, h. felhőtlenül és felelőtlenül boldog lehessek, és túl sok lelkiismeret-furdalást* cipelek magammal ahhoz, h. felhőtlenül és felelőtlenül boldogtalan lehessek, ígyhát csak a világ langyos része jut nekem.


*azokkal szemben, akiknek rosszabb nálam. ez a halmaz mindig beláthatatlanul óriási, így sose tudom legitimálni magamban (ezáltal legalább kicsit élvezni) a nyafogást és a panaszkodást.

25 könyv
ennél kevesebb film
kb. 18000 zeneszám
3 koncert (már amit végignéztem)
1 felújított lakás
1 újraindított blog
1 új munkahely
-10 kg
+5 kg

meg még egy csomó minden.
pluszban is.
mínuszban is.

marc almond -  gosudaryunia

ez hat éve volt, te jó ég, hat éve. most előkerült, ahogy pakolásztam a zenéimet balról-jobbra. (igen, nekem ez az egyik hobbim. igen, tudom.)

látom, ahogy ülök egy padló nélküli szobában egy félig felújított panellakásban, három macska fekszik mellettem az ágyként szolgáló matracon, odakint sötét van és hideg, bent pedig a jövőt tervezem*, és csak ez a szám merészel átkopogni a rózsaszín ködön. rakja az agyamba a melankóliát, folyamatosan.
látom, ahogy elhessentem a megérzéseim, az erősebbeket pedig vízbe fojtom. napok vannak csak hátra a visszajátszás módban és -reccs- összetörik majd bennem valami, amit már csak másképp tudok összeragasztani.

hat év kellett, hogy újra képes legyek végighallgatni ezt a számot, akár sokszor egymás után is, pedig rég nem gondolok már az egészre, nem mérem az időt. sőt, jó ideje nemcsak az nem érdekel, feldobta-e a talpát azóta, hanem az se, ha esetleg boldogan él (és mégsem fogott rajta az a több tesco-szatyornyi átok, amit anno kiszórtam az éterbe).
hm. érdekesen vannak ezek a drótok bekötve.

*a jövő nem olyan lett. másképp ragasztottam össze.

van a lúzerkedésnek, az egymásba/ra épülő piti nyomoroknak egy olyan fokozata, ami börleszki mérettartományba emeli az egészet, és nemhogy utána pár évvel nevetsz rajta jóízűen, hanem már közben is, amikor szilviával törölgeted az alaplapról a gössert, a tervezett legkésőbbi lefekvési időpont előtt fél órával, természetesen egyetlen fegyvered szétszerelésre egy vadászkés, meg egy ikeabútorokhoz rendszeresített szerszámkészlet.

aztán kil öngyújtót keres a táskámban, ezzel a padlóra rántva a gondosan sísapkába csomagolt vinyót, amit adatmentésre viszek be a céghez, biztos ami biztos, persze a mobilracket vki hazavitte, közben lerohad a klíma és elpusztul laptop2-ben a cd meghajtó, ekkor hirtelen mindenki cd-t akar íratni velem (vagy a klímamentes helyiségben kell tartózkodnom, 3 polcnyi bekapcsolt villanyrezsóval, haha). minden széthull, furcsán viselkedik körülöttem; fejmagasságban repkednek a vonatok meg a sziklák.

az események cseppet meglepő, de nem váratlan fordulatot vesznek: a manduláim nem szoktak ekkorák lenni, a fejemben sincs ennyire sűrű köd defaultból, szombati program gyorsan lefúj, helyette feltételezhetően ágynyugalom, mézes tea (kellett emlegetnem múltkor a teaivást).
még megveszem a racket, mint később kiderül, feleslegesen, mert a dolgok kezdenek visszazökkenni, és sikerül, és működik, és jó minden, és összeáll a kép, és amúgyis szeretek náthás lenni. és kapok még egy wave meghívót is közben, köszönöm.

felkelek, továbbmegyek. mint az köztudott.

a blogom fennállása óta azt hiszem most kaptam először ilyen továbbadós játékot, szóval játszom karácsonyi listásat, melyből rögtön kiderül (már ha eddig nem, hehe), h. egyik lábammal az anyagi világ mocsarába, a másikkal meg a bolygóközi térbe süppedtem. előre bocsájtom, h. nem küldöm tovább senkinek, mert akinek adnám, már a.) megkapta luciától b.) nem játszana, és akkor szomorú lennék, mert ugye ez az első.

so, jézuska, itt van, ha vmi nem világos, pls keress rá, vagy dobj egy mailt.

- 1 tb külső hdd
- ipod nano
- normális utcai fejhallgató
- digitális fényképezőgép
- új billentyűzet a laptopomra
- hangfalak a konyhába
- egy rakás könyv a lányaimnak (nekem most van)
- világbéke
- belső béke
- télikabát
- szemműtét (csak ilyen rövidlátás-korrekció, no para)
- orosz nyelvtanfolyam
- vmi autó
- 2 db macbook, csak h. kil se maradjon ki (öö.. az egyik persze az enyém lenne)
- fitneszbérlet (+ motiváció)
- vagy inkább elliptikus futógép, biofeedbackes, köszi
- youtube-last.fm integráció
- 1 szobásnál nagyobb lakás
- aminek az egyik szobájában a fiatal david gilmour folyamatosan osztrigát eszik (opcionális)
- nem is, legyen úgy, h. john frusciante is csinál vmit abban a szobában, meg az infected mushroomból az erez aizen. mondjuk iszapbirkózzanak.
- nem is, legyen inkább abban a szobában pókerasztal meg biliárdasztal
- hangfalak a fürdőszobába
- tangóharmonika
- ja, igen, élő lemúr.

the rest is silence.

vlszleg elromlott a kapcsoló, amelyikkel a két üzemmódom közt lehet váltani. beragadt a tömegpusztító crazy bitch mód, a hisztérikus jókedvvel és lézersugár-szemekkel, meg ennek ellentétével, amikor annyira szomorúan fáj, h. centire pontosan tudom lokalizálni, hol van a lelkem a testemen belül. amíg itt volt a nyár, ráfogtam a nyárra, de elment, én pedig így maradtam. csak a gyerekeket tudom megkímélni ettől, másokat már egyre kevésbé. néha legszívesebben kiraknék vmi villogó táblát a fejem fölé, look away pls, ez itt nem egészen én vagyok.

és láttam, h. ez lesz, és tudtam, h. ez lesz, mert volt már ilyen, de továbbra is fütyörészve üldögéltem a síneken. jé, vonat.

na igen, szánhattam volna több időt a saját user's manualom tanulmányozására, amikor még volt rá időm, mert most röptében kell kikeresnem, hogyan kell langyos teát kortyolgatva hosszú regényeket meg tudományos ismeretterjesztő könyveket olvasni, korán feküdni, hiénakacagás nélkül mosolyogni, ráhangolódni a családom és a barátaim hullámhosszára. meg ilyenek.

burkolat visszahelyez, óra indul.

három végén égettem az elmúlt hónapokban (piramisgyertyán biztos lehet olyat is), van a családom, vagyok én, meg van a munkám, nem mindig ebben a sorrendben, most épp ott tartok, h. képtelen vagyok egy alttabot kifacsarni magamból, h. megnyomjam a play gombot valami akármin, mégiscsak sikerült, random mindentbele, ma már hazahoztam a munkát, mert bent nem volt rá időm, káosz, döntéskényszer, vidámság, élvezem,

sőt, ma történelmi mérföldkőhöz érkeztem, de nem írom le, mi volt az, mert mindenki csak röhögne rajtam, ennek örömére zsebemből kilógó csavarhúzóval mászkáltam fel s alá, fontosságom koronaékszere, ezt a szókapcsolatot már elhasználtam, sebaj,

apropó piramis, tegnap kölcsönkaptam brainoiztól a seggszondázó ufókról szóló sci-fi remekművet, ma hazafelé próbáltam olvasni a villamoson, de folyton leugrált róla az agyam, aztán félig transzba is estem, a retikül-laptop kombót szorongatva, mert félek a zsebtolvajoktól,

előtte kifordítottam a rokonszenves kolduslánynak a tárcám a megállóban, nézd, ez van benne, ebből kaphatsz, de cigim azért még volt egy szál, sokat dohányzom és gyorsan egyébként, legendás lettem, közben kopog a minimál cowboycsizmám sarka a kövön a lépcsőházban, 3 lépés oda, megfordulok, 3 lépés vissza, nyugi, nem csúnyán nézek rád, én így szoktam gondolkozni,

pl azon, h. milyen zenéket vigyek lucia halloween-bulijára, mert megengedte, h. én legyek a dj, ha már előtte vmi welness szállodában kell töltenem a hétvégét a rész és az egész egyesítésével, nem, nem ezoterikus pornós cégnél dolgozom, halloweenre meg vlszleg alapértelmezett gót cafkának öltözöm, vörös rúzzsal, amit utoljára gy esküvőjén kentem magamra, amikor még kopasz voltam, volt róla poszt is, és másnap úgy ahogy vagyok, el kéne menni arra a rekviemes misére az igazi egymondatos lánnyal,

vörös, vörös, vacsorakészítés közben megvágtam az ujjam a joghurtosdoboz tetejével, pedig még nem is öltöztem gót cafkának, figyeled, írok igazi e/1-et is, nem csak emberekhez-eseményekhez viszonyítva definiálom magam,

annyi minden van még biztos, lassítanom kell mert kirepülök a sztratoszférába,

pont.

majd fújom a rózsaszín felhőket, h. nevess

(fúúúúúú)

 zero 7 - pop art blue

nem metál, se nem progmetál, de ezt adom nektek.

az volt a baj, h. ülni kellett, viszonylag decens módon, nem lehetett széksorokat feltépve előre rohanni a színpadhoz, langyos sört löttyintve a belém könyöklőkre, nem lehetett kiengedni, ígyhát ott maradt bent. ami általában nem szokott előfordulni, mert alszik, vagy ha épp ébren van, rögtön el is indul valamerre.
a hjaltalín első számánál éreztem, ahogy a dolgok* koalícióra lépnek odabent és elkezdenek felfelé tekeredni a gerincoszlopomon, emilíana ráadás előtti utolsó számánál (gun) pedig már az ment, h. a fogamba mélyesztettem az öklöm, ezáltal megbuktam a konfliktuskezelés vizsgán, azt hiszem.
a környezetemben levőket** meg gondolom lefárasztotta a viselkedésem a szünetben és a koncert után, de néha jobban mutat 1 kg dráma, mint 1 g valóság. és a dráma legalább el szokott fogyni.
aztán lehúztunk 1-1 tequilát egy elegáns étterem pultjának támaszkodva és viharos sebességgel elhagytam a helyszínt.

a reggelre megmaradt pár dkg drámából sírtam egyet a fürdőkádban (végre, checkbox checked), cipőt, táskát és málnateát vásároltam magamnak (az új bankkártyámon egy iránytű rajza látható, csak a pin kódot kell még gyakorolnom), visszaragasztottam mindent a helyére a napsütésben, ennyi, what's next.

*a dolgok, amikről nem blogolok + a dolgok, amikről magammal se szívesen beszélgetek
** az ezermondatos lány + a lány, akit tegnap ismertem meg és még nincs kódneve + a robotpilóta + a robotstewardess

szóval ő az a lány, akivel a kb. egy éves ismeretségünk alatt odáig jutottam, h. énekeltünk már együtt karaoke-wurlitzer mellett, nagytakarítás közben, sőt, a nyílt utcán is, pedig se a lányokkal, se az énekléssel nem szoktam túl messzire jutni. de vele van közös ftp tárhelyünk és ugyanaz vezeti a toplistánkat és sokszor átkiabálunk egymásnak a kerítésen, miközben párhuzamosan haladunk valamerre előre.

erényei hosszú sorát gazdagítja az is, h. rss feednek öltözött farsangkor, tud süteményt sütni és gondját viseli az apokalipszis rózsalila lovának. jameg, múltkor észrevette a blahán, h. beragadt az autó hátsó ajtaja, és élete kockáztatásával visszajött értem az ellenséges géppuskatűzön át, h. megmentsen..

(- mi van? ja, oké, nem harctéri nekrológ. oké. kihúzzam? oké, oké. marad akkor.)

lényeg: agnus ftw, ez pedig biztos tetszeni fog neki. ha pedig bele sem hallgat, azt természetesen megérdemlem. szmájli.

a nyár folyamán a következő könyveket sikerült elolvasnom:

egy banks, két vámpíros, a háború művészete meg egy fejőséva. nincs mentség. az se mentség, h. a koponyámban olvadt törökméz jellegű masszát tároltam mostanában. ások is magamnak egy virtuális gödröt.

|                        |
\                      /
\_________/

az éjszakai buszon nem vettek észre a zöldmellényesek. mindenkitől elkérték a jegyeket-bérleteket, csak tőlem nem.
aztán amikor megnyomtam a leszállásjelzőt, az egyikük megszólalt: kisasszony, ezt meg hogy csinálta? (mit?) ez a lámpa eddig nem égett. próbáltuk egy csomószor. most megnyomta, és ég.
nincs poén, nem tudtam semmi érdekeset válaszolni neki, mosolyogva jó éjszakát kívántam és leugrottam az alsó lépcsőfokról a sötétbe.

most akkor, túl az udvar körbeugrálásán, megvizsgálom az események láncolatát, és arra az eredményre jutok, h. holnap minimum három embert kéne meghívnom egy sörre/kólára, amire momentán nem vagyok alkalmas.

a lelkiismeretem is sajog kicsit, azok miatt, akiket bepörgettem a múltkor, majd pörögve nekicsaptam őket most a betonfalnak.

meg flexelnek is épp a szomszédban.

nem, ez most nem fog menni. a nyafogás. örülök és örülök. és még örülök is egy kicsit.

szóval, lett egy félállásom. ünnep.
gyanús volt, h. az első körös beszélgetés után 2 órával már jött a második kör, én meg úgy mentem be, h. hátizé, ugye tudjátok, h. ez nekem csak ideiglenes lenne, és nem tudok semmi biztosat mondani a jövőmről, és mindannyian tisztában vagyunk azzal, h. ez itt nem én vagyok hosszú távon, csak a szükség nagy úr; ezt még vagy háromszor elismételtük különböző szövegkörnyezetekben, barátságosan röhögcsélve.
úgy jöttem ki, h. épp csak papírokat nem írtunk alá, mert nem voltak még papírok.

aztán rögtön megismerkedtem egy leendő kolleginával, megittunk egy sört, vagyis én ittam az ő söréből, dumálgattunk, közöltem vele, h. előző nap még halvány sejtésem se volt, h. itt fogok majd dolgozni, erre ő felkiáltott, h. ez tök jó, aztán elsétáltunk/bkv-ztunk együtt egy darabon, mert ő a szigetre indult, én meg reggeli italport venni a lányoknak.
a pénztárnál derült ki, h. a bankkártyám nincs a tárcámban, és itthon is átkutattam mindent később, de persze sehol, így az az elméletem látszik beigazolódni, h. beraktam szerdán a készpénzes rekeszbe, majd kirántottam valahol, ahol már csak annyi összpontosításra volt szükségem, h. egy mézes körtét kérnék, ígyhát 2.5 éven belül ez a harmadik kártyám, amit elhagytam. persze annyi pénz nincs már rajta, h. letiltassam, annyi meg főleg nincs, h. újat igényeljek helyette [és ha mégse veszett el, akkor idegbajt kapjak emiatt], így csak remélni tudom, h. jólelkű, csillogó szemű fiatalok találták meg a lakodalmas sátornál és leadták az első útba eső bankfiókban.

anyám is itt járt tegnap. a szokásos, "vidám családi tablókép" c. műsorszám most elmaradt, ha szoktunk volna kezünkbe temetett arccal jajgatni, meg effélék, akkor biztos csináltuk volna, így anyám megpróbált minket felvidítani különböző remek sztorikkal.

húg#1-ék megvették a lakást.

húg#2 összeszedett a nagy interneten vmi nyolckeres csávót, akinek énekesi ambíciói vannak [sajnos az is kiderült, h. elton john a példaképe], hétvégéken együtt lógnak a sráccal a nagymamánál vmi félszobában, mármint elton john nincs ott, de a konyhában ott lakik egy heverőn a nagyi öccse is, aki online pókerből próbál meggazdagodni. továbbá a srác boldog, h. talált végre egy, a külsejéhez/körülményekhez képest szűzies [anyám máshogy fogalmazott], modell alkatú csajt magának [igen, húg#2 modell alkatú, az ő számát húzták ki a génlottón anno, nem pedig az enyémet].

húg#3 otthagyta a szépreményű, de pipogya fiúját, vmi alanyi költőt, ehelyett a rocker haverjaival lóg egész nyáron, fesztiválról fesztiválra. végül letett hollandia körbestoppolásáról, stoppolni itthon is lehet. továbbá megtanították a húgomat lejmolni. a rockerek. már 800 forint összejött neki. fémbetétes bakancsra gyűjt.

ja, meg vettem a bkv-tól milf-bérletet a gyespapírom segítségével, vannak ilyen konszolidált, anyukás dolgaim is most már.

a blogom jó fej. szerzett már nekem:

- apróságokat [könyvek, zenék, ez-az]
- vigasztalást / bátorítást, mikor épp nyakig ültem a szarban
- haverokat / barátokat
- családot & otthont

és most már.. na vajon mit is?

[kösziszmájli]

talán inkább nem is írok bele neveket, mert nincs kedvem körlevelet írni előtte arról, ki mit vállalna névvel-nicknévvel, ebbe magamat is beleértve, pl a népitánc és a cigánykerekezés az én világomban a "vállalhatatlan" címkéjű tárolóba szokott kerülni, viszonylag gyorsan.

lily allen koncertjén egy britney spears szám alatt azt kiabálni, h. tankcsapda, tankcsapda [igen, kitaláltad, volt ördögvillázás is], közben teliholdnak nézni a reklámlufit, az még úgy so-so belefér.

valahol hozzánk csapódott egy olasz srác, aki sokáig nem találta a barátait, mi pedig a cserediák-programos bulik klasszik forgatókönyve szerint csajozós szövegeket és/vagy verbális inzultusokat tanítottunk neki.

ezeken kívül nem is történt olyan sok dolog, leginkább helyváltoztatással, beszéddel és fogyasztással teltek az órák. egyszer eltévedtem, egyszer elvesztem [mondjuk ehhez nem is kell sehova mennem, az alapfelszereltséghez tartozik]. a taxiban pedig simán csak zombi voltam, nem igazi hulla.

tudom, a zombi is igazi hulla.