van a lúzerkedésnek, az egymásba/ra épülő piti nyomoroknak egy olyan fokozata, ami börleszki mérettartományba emeli az egészet, és nemhogy utána pár évvel nevetsz rajta jóízűen, hanem már közben is, amikor szilviával törölgeted az alaplapról a gössert, a tervezett legkésőbbi lefekvési időpont előtt fél órával, természetesen egyetlen fegyvered szétszerelésre egy vadászkés, meg egy ikeabútorokhoz rendszeresített szerszámkészlet.

aztán kil öngyújtót keres a táskámban, ezzel a padlóra rántva a gondosan sísapkába csomagolt vinyót, amit adatmentésre viszek be a céghez, biztos ami biztos, persze a mobilracket vki hazavitte, közben lerohad a klíma és elpusztul laptop2-ben a cd meghajtó, ekkor hirtelen mindenki cd-t akar íratni velem (vagy a klímamentes helyiségben kell tartózkodnom, 3 polcnyi bekapcsolt villanyrezsóval, haha). minden széthull, furcsán viselkedik körülöttem; fejmagasságban repkednek a vonatok meg a sziklák.

az események cseppet meglepő, de nem váratlan fordulatot vesznek: a manduláim nem szoktak ekkorák lenni, a fejemben sincs ennyire sűrű köd defaultból, szombati program gyorsan lefúj, helyette feltételezhetően ágynyugalom, mézes tea (kellett emlegetnem múltkor a teaivást).
még megveszem a racket, mint később kiderül, feleslegesen, mert a dolgok kezdenek visszazökkenni, és sikerül, és működik, és jó minden, és összeáll a kép, és amúgyis szeretek náthás lenni. és kapok még egy wave meghívót is közben, köszönöm.

felkelek, továbbmegyek. mint az köztudott.